Kemencés Vendégház

                      

Menü
 
Kapcsolódó linkek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
  • Golopról
  •                                Golop falu:

    • Golop Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolctól 45 km-re található a Szerencs-patak völgytorkolatában,a Somos-hegy lábánál.Ez a 700 lelkes kis település a Zempléni-hegységben a csend és a nyugalom különleges harmoniájával várja Önöket!

    Golop a tokajhegyaljai történelmi borvidékhez tartozik, amely 2002-től a Világörökség része !

    Levegője tiszta, fekvése szemet gyönyörködtető, bármely pontjáról csodás hegyvidéki panoráma tárul elénk.

    Nyugodt pihenést és gazdag kirándulási lehetőségeket nyújt az idelátogatóknak.

     

    Golop története:
     
    Az egykori Abaúj és Zemplén vármegyék határán található Golop, melynek  első írásos emléke 1255-ből származik. Ekkor már említik IV. Béla adománylevelében. 
     
    A község neve az idők folyamán többször változott, volt Kulup, Gulup, Galop, majd Golop.
     
     Az 1330-as években már temploma is állt.
     
    A Golophy család ősi fészkeként nyilvántartott település 1356-ban az egri káptalan birtoka volt. A török időkben elpusztult, felégették, majd újra benépesült.
     
    A XVIII. század második felében a Vay és Vécsey családok uralták. A XIX. század elején Vay Sándornak volt itt nagyobb birtoka, két kastéllyal, gyönyörű kastélyparkkal. 
     
     Golopot jelenleg közel 700-an lakják.
     
     
     
    Golop látnivalói:
     
    VAY-KASTÉLYOK
     
    Ó-Kastély
     A Golopi Gáspár vármegyei alispán által épített reneszánsz stílusú kastély, a már szinte szabályosnak nevezhető alaprajzú elrendezésével, 1590 körül épült meg, mint nemesi lakóhely. Nemrég magánkézbe került, felújítása megtörtént, nem látogatható.
     
     
    Új-Kastély
     A különálló, hosszan elnyúló földszintes új kastélyt 1820-ban Vay Miklós építtette klasszicista stílusban, felújítása megtörtént,benne az Ősi Magyar Címertár látogatható.
     

     

    A kastélyegyüttest gyönyörű őspark övezi, évszázados tiszafákkal, tölgyekkel és platánfákkal. A parkban számos növény és faritkaság is megtalálható.
     
     
    Római Katolikus templom
     
    Református templom
     
    Somos-hegy
     
     A golopiak hegye, a Somos-hegy egykoron vulkán volt. Magassága 284 m. A Nagykőről csodálatos panoráma nyílik a Mád-Tállyai borvidékre. Nevét valószínüleg a a hegyen elterjedt somnövényről kapta. A húsos som erdei gyümölcsfajta, mely nyersen is fogyasztható, de lekvár, szörp, bor, de még pálinka is főzhető belőle.
    Vendégházházunk kertjében közel 300 somnövény található.
     
    Kossuth utcai pincesor
     
    A Somost és a környező hegyek vulkanikus talajszerkezetű lejtőit szőlőültetvények borítják. Az itt szüretelt szőlőből készült borok a tokaji borok becsével és értékével bírnak. 
     
    Rákóczi-pince
     
    A Somos-hegy oldalától indul és a szerencsi Várban végződik ez a kb. 15-20 km hosszú pince, amelyben Rákóczi idejében lovaskocsival is közlekedtek. Bejárata félig beomlott, nem látogatható.   
     
     
     
     
    Szeretettel várjuk Önöket: Éva és János !
     
    Golop
     
    Számláló
    Indulás: 2007-06-12
     
    Tartalom

    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM